Kisfilmek



Radikális 2008 - a mérleg

Ez történt velünk az évben...

Előadásaink:

  • Brutus - 16
  • Zsiráfivóhely - 10
  • Az étellift - 9
  • A gyermek - 4
  • Visszatérés a Patyomkin páncélosra - 1

Összesen: 40

Munkabemutatók és egyéb fellépések:

  • "Hiszünk egy dirliben" - happening Szegeden
  • Rosencrantz és Guildenstern halott - munkab. (Zalamerenye)
  • Falunapi versszínház Pokorny Szilárd verseiből (Zalamerenye)
  • A gyermek - munkab. (Kisoroszi)
  • VersTáncKépMás (rendezvény-performansz a Mai Manóban)
  • Kurátorok (TÁP Színház) - Radikális közönségkoordináció
Program/fesztiválszervezés:

  • Színváltások 2., Színváltások 3.
  • Tízpercesek 1., Tízpercesek 2.
  • Radikális Bázis programjai - befogadott csoportok: Utca SzAK, Tipetupa Csoport, Szóma Színház, Zsidó Színház, Fantommajmok

Táborok:

  • Rosencrantz-tábor Zalamerenyén
  • A gyermek-tábor Kisorosziban
  • Az étellift-tábor Kisorosziban

2008-as események részletesen:

Január

- tréningek, Brutus-próbák.

január 13. Budai Zsolti jelentkezik a tagtoborzásra (később: Zsiráfivóhely, A gyermek)
január 15. Hodászi Ádám is jelentkezik (...végül, jóval később a Fantommajmokba épül be:)


Február

- intenzív Brutus-próbák, el is indítom az erről szóló munkanaplót a blogomon.

február 22. Egy hosszú éjszakán megszületik a Brutus-rap
február 24-25. A Sirályban próbáljuk a Brutust
február 27. Portia halála próbája


Március

március 2. Megöljük Caesart is.
március 3. A 17-ei Brutus-premier már ekkor teltházas. Este Nyugalom-nézés a Toldiban.
március első fele - A Városi Színházban próbáljuk a Zsiráfivóhelyet és a Brutust. Közben betörnek a színházba.
március 16-18. Színváltások 2. - Egyetemi Színpadok Szemléje a Sirályban
március 16. Zsiráfivóhely-ea a Színváltások 2-n a Sirályban. Utoljára játszom Balim-bo Baru-t, bár ekkor ezt még nem tudom.
március 17. Brutus - nyilvános főpróba, majd premier
március 30. Brutus a Fringe-n - díj: legjobb független társulat


Április

április 3. A Brutusról nyilatkozunk a FixTV-ben
április eleje - készülődni kezdünk a Patyomkin-performanszra
április 11. Brutus a Flórián-műhelyben
április 15. A Brutusról nyilatkozok a Klub Rádiónak
április 26. Nagykanizsán a Brutus (2 ea egy nap alatt)


Május

május 4. Visszatérés a Patyomkin páncélosra (előadás a performansz Fesztiválon a Gödörben)
május eleje-közepe - nagy erőkkel próbatermet keresünk. Szinte reménytelennek tűnik az ügy. Mégis szerencsénk van:
május 12-én elsőként költözhetünk be a Tűzraktérbe, a Zsiráfivóhely próbái céljából. Nekiállunk felújítani a darabot. A főszerepet Sütinek adom át, én a díszletre és a rendezésre koncentrálok, valamint átveszem a világítást is.
május 22. Brutus-kritika a Magyar Narancsban
május 24. Brutus az AKG-ban, a Színház Ünnepén
május 29., 30, 31. felújított Zsiráfivóhely a Tűzraktérben; díj: Magyar Művek Szemléje - legjobb ffi főszereplő (Sütő András), legjobb látvány és rendezés


Június

június 2. Zsiráfivóhely-kritika a Magyar Nemzetben
...és a hónapban megnyitjuk a Radikális Bázist, ahol saját előadásaink mellett vendégül látunk másokat is:
június 7-8. Utca Szak: Matt
június 8. Tipetupa Csoport: Lélekvesztő
június 13-14. Radikális: Brutus
június 16-17. Szóma Színház: Kamra. Pitvar. Vérerek.
június 19-20. Radikális: Zsiráfivóhely
június 27. Tízperces Színházak Fesztiválja, 1. forduló


Július

július 2-6. Kazincbarcikai fesztivál, nyitóelőadás: Zsiráfivóhely
július 12-20. nyitott színésztréningek a Tűzraktérben; Az étellift próbáinak kezdete
július 21. Tízperces Színházak Fesztiválja, 2. forduló
július 23-27. Thealter fesztivál Szegeden, 2-szer játsszuk a Brutust


Augusztus

augusztus 10-18. Rosencrantz-tábor Zalamerenyén, közben: Brutus-előadás, Rosencrantz-munkabemutató, falunapi versszínház
augusztus 24-31. A gyermek-tábor Kisorosziban. Munkabemutató: augusztus 31.


Szeptember

szeptember eleje - Étellift-tábor Kisorosziban
szeptember 11-12. Harold Pinter: Az étellift - premier a Tűzraktérben
szeptember 15. Az étellift-kritika a Magyar Nemzetben
szeptember 17. rendezvény-performansz a Mai Manóban (Piri és én)
szeptember 20. Függetlenek Éjszakája - Az étellift
szeptember 21. Szóma Színház: Kamra. Pitvar. Vérerek.
szeptember 22 - Rosencrantz-próbák indulnak
szeptember 26. Poxy emlékezetes születésnapi bulija...


Október

október első fele - Ros-Guil (Gyros-próbák), filmszínészi gyakorlatok az SZFE-n
október 16-17. Zsiráfivóhely a Tűzraktérben
október 18. Zsiráfivóhely a Melinben, a Kaleidoszkóp Versfesztiválon; díj: a zsűri különdíja versszínház kategóriában
október 25. Brutus - Pécsi egyetemi fesztivál keretében; díj: a társulatnak az intenzív színészi jelenlétért


November

november 3. Az étellift a WC miatt elmarad, nagy rákészülés, ergo: szomorú este
november 13. Az étellift az Artkatakombában
november 16. Az étellift szegedi premierje a Milleniumi Kávéházban
november 22-25. SZÍNVÁLTÁSOK 3. - Egyetemi Színpadok Szemléje (Sirály, Tűzraktér, Akku) Radikális előadások a fesztiválon: nov 22. Az étellift, nov. 24. Brutus, nov 25. A gyermek-premier
november 26. Kurátorok (TÁP Színház) - a Radikális intézte a közönségkoordinációt
november 27. Az étellift az Artkatakombában


December

december 7. Fantommajmok: NCK a Tűzraktérben
december 7. A gyermek a Tűzraktérben
december 8. Az étellift ismét Szegeden
december 12. A gyermek a Prizma Színházban
december 14. A gyermek a Tűzraktérben
december 17. Az étellift az Artkatakombában
december 18. Formanek Csaba veszi át az egész Tűzraktérben a színházszervezői feladatokat


A jövő év tervezett bemutatói:

Don Quijote (2009 március)
Gyros, avagy Rosencrantz és Guildenstern halott (2009 május)
Patyomkin páncélos (2009 nyara)

Minőség felsőfokon

Cikk a pécsi fesztiválról és a Brutusról a Pécsi Tudományegyetem lapjában

Így jellemezhetnénk a Nemzetközi Egyetemi Színházi Fesztivál harmadik napját. Nemzetközi nap volt ez javából, mert szombaton mutatkozott be a grazi, a pozsonyi és a belgrádi társulat. De nem szabad megfeledkeznünk a Radikálisokról sem, akik az ELTE-t erősítik. Az UniT előadása már az elhelyezésében is kihívást jelentett a fesztivál szervezőinek, hiszen a produkció fontos kelléke, valójában maga.

Az UniT előadása már az elhelyezésében is kihívást jelentett a fesztivál szervezőinek, hiszen a produkció fontos kelléke, valójában maga a játéktér egy hatalmas felfújható légvár. Előadásukat ezért a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának dísztermében tekinthette meg a nagyérdemű közönség. A Kedvencemberek szereplői mai fiatalok, akik görcsösen kapaszkodnak szertefoszló álmaikba, miközben kénytelenek elviselni a felelősségvállalás terhét. Tény, hogy az előadás egyetlen kreatív ötlet köré épül, a már említett légvár minden szinten való kihasználását teljesítik a színészek. Ennél többről nehezen beszélhetünk.

Számos fesztiválon járt már a pozsonyi HomoDram társulat Negyedik nővér című előadásával, és díjakkal is büszkélkedhet. Csehov Három nővére csak motívumok szintjén, erősen parafrazálva jelenik meg Janusz Glowacki vígjátékában. Ezen a fesztiválon viszont kaptak hideget-meleget egyaránt, a zsűri a részletekre is kitérve analizálta a produkciót. Valahogy nem működik a nővérek tragédiája – ezzel az érzéssel álltunk fel az előadás után, nem indokolt a címben szereplő negyedik kifejezés.

A tragikum és a komikum egyensúlyát keresték a színészek, s többnyire meg is találták. A bohócjelenet nagyszerűen sikerült, s bár a cirkusz világához nyúlni mindig veszélyes, ez az abszurditással telítődött produkció könnyedén elbírta. Ráadásul a szereplők alá-fölérendeltségi viszonyát legjobban a bohóctréfákkal lehet kifejezni. (Gondoljunk csak Stan és Panra.) Ennek a kihívásnak a színészek hullámzóan tudtak megfelelni, játékukba civil energiákat vittek, mely azonnal megbillentette a színpadi jelenlétet. A mosolygós társulat alázatosan tűrte a szakmai kritikát, ezzel bizonyítva, valóban a színház „csináláson”van a hangsúly.

A budapesti Radikális Szabadidő Színház a fesztivál egyik legerősebb produkcióját mutatta be Pécsen. Paul Foster darabját azért választotta a társulat, mert egymással akartak foglalkozni és erre alkalmas ez a darab. A térkezelése egészen különleges az előadásnak, a nézők körbe ültek, mintegy arénában érezhették magukat. Bérczes László azt mondta,hogy számára egy előadás a legelső jelenete dönti el, hogy a későbbiek érdekesek-e számára. Nos, a Brutusnak a nagyon intenzív pisztolyjelenete előre vetítette,hogy feszültséggel teli száz percnek nézünk elébe. Minden szereplő erős színészi jelenléttel járult hozzá a produkció sikeréhez, alázattal és belső energiával lép be és ott is marad. Profizmust súrolja ez a koncentráció. Ugyanakkor magának a problémának, a cselekménynek a fonala olykor elvész a néző számára, a társulat zárt egységként működik végig az előadás során, kevéssé engedi magához közel a közönséget. Erős teátrális megoldások, gyors váltások jellemzik a produkciót. Béres László tréfásan úgy fogalmazott, hogy ez a rappek fesztiválja volt, mert szinte minden előadásban egy-egy jelenet erejéig alkalmazták ezt a „szövegelési módot”. A Radikálisok ebben is a leghitelesebbet nyújtották - bár, hogy valóban szükséges volt-e, inkább ne firtassuk.

szerző: Szabó Rita

Évzáró előadások

Ez évben még:
dec. 12. 20.00 Jon Fosse: A gyermek
helyszín: PRIZMA Színház (Raktár u. 1.)
dec. 14. 19.00 Jon Fosse: A gyermek
helyszín: Tűzraktér, Radikális Bázis (Hegedű u. 3.)
dec. 17. 19.00 Harold Pinter: Az étellift
helyszín: Artkatakomba (Szent István krt. 2/pince)

Jon Fosse: A gyermek
színház 4 felvonásban, 100 perc

Szereplők:
Fredrik - Szitás Balázs
Ágnes - Benya Kata
Evelyn - Szabó Emese
Arvid - Budai Zsolt
Nővér - Pálya Pompónia

Rendezőasszisztens:
Marcinkovics Sára

Rendező:

Formanek Csaba

Támogató:
ELTE Rektori Hivatal, Tűzraktér, Városi Színház, Sirály, Rácz Fogadó Kisoroszi
Külön köszönet: Herczog Noémi, Takács Szilvia

A kortárs norvég író, Jon Fosse darabja hűvös melodráma, ibseni és becketti ihletettségű szikár drámai költészet.

Teljesen hétköznapi emberekről szól, akik gyengék, tétovák, bizonytalanok, és érzelmeiket nehezen mutatják ki.

Lehetséges-e a szerelem egy gátlásokkal és szorongásokkal teli világban? Egyszerű és fájdalmasan szép történet a magányról, a bezártságról, a hitről és a bizalomról.

A Radikális Szabadidő Színház új bemutatója kísérletet tesz egy minimalista színházi nyelv létrehozására, a színészi játék legapróbb részleteire is ráirányítva a néző figyelmét.

Előzetes: http://www.youtube.com/watch?v=v-FOMQkl290

Egyetemi szemlélődés Pécsett

Írta: Formanek Csaba és Ilyés Lénárd
a Játékos folyóirat számára

Kritikai beszámoló
a VII. Nemzetközi Egyetemi Színházi Fesztiválról


Két és fél évvel ezelőtt volt utoljára Egyetemi Színházi Fesztivál Pécsett. A Janus Színház vezetői most ismét seregszemlére hívták az ország egyetemista színházcsinálóit, sőt, idén jó pár külföldi előadást is sikerült műsorra tűzni.

A mezőny erős volt, és a fesztivál – idén újra kijelentjük – igenis szélesebb szakmai figyelmet érdemelne. Ennek demonstrációjaként most alaposan kivesézzük az előadásokat.

Legutóbb, 2006-ban egymástól egészen különböző hátterű és összetételű csoportok vettek részt a fesztiválon. Komolyabb intézményi háttérrel, anyagi forrással csak nagyon kevesen bírtak. Egyetemhez való szorosabb kötődést csak a pécsi JESZ tudott felmutatni: mi, többiek afféle színházi kalandorok benyomását kelthettük, talán leginkább persze önmagunk előtt. A fesztivál sokunknak inkább csak egy jó bemutatkozási lehetőség volt, semmint öndefiniálás.


Úgy tűnik, azóta több csoport helyzete stabilizálódott, próba- és játszóhelyek tekintetében csakúgy, mint az egyetemekhez való viszonyukban, de leginkább a társulatok vezetőinek öntudatosságát tekintve. Egyetemi színházak vagyunk: korosztályunkat, tanulmányaink helyszíneit illetően. De vajon összeköti más is e társulatokat? Valamiféle közös gondolkozás a közegről, társadalomról, vagy akár sajátos elképzelések és találatok a színházi nyelvről, amely megkülönböztet bennünket másoktól? Akarunk-e egyáltalán különbözni másoktól? Ezekre a kérdésekre is keressük a választ a következő cikkben.


Az elmúlt évek hosszú és kitartó munkájának köszönhető, hogy a 2008-as fesztivál a korábbinál jóval erősebb mezőnyt tudott felmutatni. Dicséret illeti a szervezőket: a fesztivál technikailag profi módon zajlott le, és a pécsiek idén is nagyon jó vendéglátónak bizonyultak. A versenydarabok között teljesen elfuserált, „rosszul amatőr” előadást nem lehetett látni, és bár voltak nagy különbségek, mindegyik csoport munkájában találhattunk valami irigyelni vagy csodálnivalót.


Az első két nap előadásai - Formanek Csaba írása

A veszprémi Odulakó

A 2002 óta létező veszprémi Teleszteiron Színházi Műhely Odulakó című előadása jól eső abszurd humorral, friss színészi játékkal indít, s másfél órája alatt többször sikerül izgalmas formanyelvi fordulatokat, meglepő kreativitást produkálnia, avagy fölvetnie. Dosztojevszkij Feljegyzések az egérlyukból című művét alapanyagul használva, az előadás (anti)hősének szorongásokkal teli világát ábrázolja. Odujában különféle furcsa figurák, vagy személyiségtöredékek idéződnek meg, az emlékezés és az álom töredezett dramarugiája mentén, mígnem elérkezünk a legféltettebb emlékhez, a főszereplő Lizához, egy prostituálthoz fűződő viszonyához. Újraéljük az utolsó találkozást, a kapcsolat felvételének kudarcát.

A veszprémi előadás ingadozó színvonalon fut végig. A szereplők láthatóan mindent megtesznek, hogy higgyünk (vagy legalább ők higgyenek) színházukban: energikusan, nagy figyelemmel, sok felszabadultsággal játszanak. Az erőteljesen formalista rendezés azonban, a túlságosan is koncepciózusan felépített, formanyelveket váltogató dramaturgia csikorgóvá teszik az előadást. A jól eltalált megoldások mellett sok a kiagyalt eszköz. A burleszkelemeket például túlfeszíti, a színészi igyekezet általában görcsös rángatózásba fordul. Mintha a darabbéli szorongó állapotot egyszerre kívánná lélektanilag és elemelten is ábrázolni. A kettő közötti különbséget sem a színészek fejében, sem a formanyelvben nem tisztázza. Így aztán a színészi játék zavarossá válik, különösen a főszereplőé. Az egymásra halmozott gesztusok mögötti valódi gondolatokra már nehéz rátalálni. Ehhez társul a modorosan megemelt beszéd, melynek funkcióját ugyan értjük, de végighallgatni már kevésbé élvezzük. Zavaros és alig működő a díszlet. Fehér lepedővel letakart bútorokat látunk, hátul fehér paravánokat, melyek széthúzzák a teret, de jól meghatározni már nem képesek. Hiába lepleződnek le a bútorok később, hiába látjuk, hogy telis tele vannak írva a főhős feljegyzéseivel, drámai ereje, koncentrált jelentése már ennek sem lesz.


Az egyetlen jól működő díszletelem a fekvő szekrény, amelyből a főszereplő reggel kikászálódik. Itt jelenik meg Liza is, az előadás legjobban eltalált karaktere, a legjobban működő jelenetben. A szekrény lassan emelkedni kezd, talpára áll, majd kinyílik, s azon keresztül lép be emberünk lakásába/tudatába remegő izgalommal, fájdalmas fojtottsággal.


A veszprémi előadást, számos erénye mellett, még gúzsba köti valamiféle színházi akarnokság. Amikor engedi ösztönösen működni saját anyagát, Komáromi Sándor és csapata valódi, értékes pillanatok hírhozójává válik.


Kell egy csapat Szegedről


Elegánsan és könnyedén alakítja ki viszont színházi nyelvét Czene Zoltán rendezése, a Kell egy csapat. A Szegedi Egyetemi Színház előadása Mándy Iván és művén és Sándor Pál moziján alapul. Szándékát tekintve „színházi önéletrajz és végrendelet”. Ez a személyesség végig is vonul az előadáson, főleg a rendező által alakított főszereplő, Minarik Ede figurájának köszönhetően. A csapatáért és a létfenntartásért küzdő, burleszkbe illő főhős szerepében a humor és a tragédia egyszerre van jelen. Czene hajlékony játéka működteti az előadást, a burleszket éppoly könnyedén játssza, mint az ironikus kikacsintást, a nézőkkel való cimborálást, a drámai egyedül maradást, vagy a lelkiismereti válsággal küzdő csapatvezetőt. A különféle stílusok itt gördülékenyen fordulnak egymásba, a hatások erősítik egymást, a játéktér és a világítás egyszerűen, alázatosan, mégis kreatívan szolgálja mindezt.


Érződik, hogy a háttérben egy alaposan megélt, tisztázott mondanivaló munkál: feltenni a kérdést, valóban kell-e egy csapat? S megmutatni az elkerülhetetlen döntések árny- és fényoldalát. A csapat a darab szerint egy szimpla focicsapat (Csabagyöngye), de végig áttetszik a történet a színház közegébe, a csapat egyszerre a szegedi egyetemisták társulata is, és olykor még több: egy korosztály, aki mestert, hagyományt keres, vagy az egész nemzet, aki hitet, hovatartozást.


Fájdalmas következtetést sugall az előadás: aki csapatot épít, csapatban gondolkodik, szükségképpen árulást fog elkövetni. A „szegényfoci” mellett végsőkig kitartó Minarik Ede is eladja egy játékosát, a sztárkapus lelép, és a végére a csapat is széthullik, mint szükségszerűen minden csapat a történelemben. Ismerjük ezt mindannyian: ha nem a fociból, hát a színházi gyakorlatból, vagy máshonnan. S közösségből újra a nép individuális fiai-lányai lesznek. De talán így is van ez rendjén. Az előadás is csak épp annyira megy el az önsajnálat irányába, amennyire az még egészséges és ebben a műfajban szinte követelmény. A darab azonban sajnos nehezen zárul, a végén már sok az önismétlés, a melankólia, talán hatásosabb lett volna feszesebbre húzni.


A szegediek nagyon fontos előadást készítettek. Hibáik leginkább abból erednek, ami témájuk is. A 25 szereplőt mozgató előadásban a színészi teljesítmények eltérőek. Pontos, koncentrált játékra sok példa akad, ihletettre, tehetségesre kevesebb (a főszereplőn kívül Császár Dávidot emelném ki a jobb-összekötő szerepében, a csapat körül sertepertélő kissrácot Szerdahelyi Mátyás alakítja rendkívül tiszta eszközökkel, de sokszor remekel a tartalék-játékost bő humorral megelevenítő Varga Norbert is. A focicsapat sok tagjából azonban hiányzik a mélység, viszonyaik jelzésszerűek. Márpedig egy lelkes szurkolótábornak (közönség) illik beleégetni az emlékezetébe az összes játékos nevét is és arcát is. És bár nem várunk egy színházi előadástól feltétlenül technikás futball-tudást, egy kis dekázgatást, vagy legalább valódi, jól elvégzett bemelegítő-gyakorlatokat szívesen látnánk az előadásban.


A képzősök a Barakkban


Ami a szegedieken e tekintetben színházi identitásuk okán számon kérhető, nem várható el a Képzőművészeti Egyetem színjátszó körétől. Előadásuk, a Kedd volt, és esett az eső olyan, mint amilyen mindenféle drámaórából kimaradt gimnazisták készítenének: hittel, őszinteséggel, tudatossággal, mondanivalóval, és – nem feltétlenül klasszikus színházi – tehetséggel.


Két fiú és nyolc lányszereplő alkotja annak a drogos elvonónak a közegét, ahol a cselekmény játszódik. Töredékeket kapunk, bepillantunk viszonyokba, a szerről való leszokás kínjaiba, főként egy újonnan érkezett lány szemszögéből. Sok újdonságot nem tudunk meg a kábítószeres létállapotról, mégis érdekes az előadásban a „civil” játékból fakadó személyesség. A szereplők és a szerepek között izgalmas szakadék nyílik, melynek peremén egyensúlyozunk - mi közönség is - a játszókkal együtt.


A KME előadása, bár színházi élményként nem kiemelkedő, saját alkotóira való hatása egészen bizonyosan jótékony, s ebből a nyitottságból, érzékenységből egy jó adag a közönségnek is kijut.


Commedia dell’arte Marosvásárhelyről


A második napon a marosvásárhelyi Színművészeti Főiskola vizsgaelőadásával indul a sor. Több korai Moliére-darab feldolgozását láthatjuk a vásári színjáték stílusában. A tipikus figurák (cserfes cselédlány, szerelmes hölgy, bugyuta de gazdag apa, esetlen kérő, ravasz szolgák) a fiatal színészek ragyogó játékában kel életre. Bravúros ügyességgel, fölényes technikai tudással, elképesztő energiával és örömjátékkal fut végig a három rövid történet, melyek a félreértések, röhejesen kínos szituációk, zsigerből perlekedő, mégis a bajból mindig kiutat kereső (és emiatt egyaránt szerethető) karakterek tömkelegét adják. Az öt színész váltakozó szerepkörökben egyaránt bizonyít, mégis kiemelkedik Vass Richárd Arlechino típusára játszott szolgafigurája (Sganarelle), aki a világhírű doktort, majd annak ikertestvérét is eljátssza a cselszövés érdekében. Kimagasló Páll-Gecse Ákos Capitanója, aki hősszerelmes szerepében kardoskodva üldözi féltékenységével kedvesét.


A marosvásárhelyi csapat a vásári komédia nyelvét tökéletesen elsajátította: élénk kapcsolatot tart a közönséggel is, szellemes gegek sorozatába képes résztvevővé avatni a nézőt. Ennyi geg és fordulat közepette nem csoda, ha nem sikerül mindent megoldani. Néha a cselekményszövés homályos, nem érteni mindig, hogyan keveredünk egyik szituációból a másikba. Néhol egy-egy szereplő elveszik a történet közben, és persze befejezni sem könnyű az ilyen parádés játékot: egy-egy slusszpoén nem mindig tűnik kielégítőnek.

Pécsi Übü

Alfred Jarry 1896-os Übü király című abszurdja az avantgard színház egyik előfutára. Maró szatíra a társadalomról, a politikáról, rémisztő utópia egy ösztönök által uralt világról. Nem könnyű belőle előadást készíteni: nagyon pontos színészi játékot kíván, mely a profánság eszközeit szellemi tartalommal képes feltölteni. Amely az ábrázolás tárgyát, a testi és szellemi romlottságot el tudja emelni a színész valódi énjétől – hogy a játék valóban játék legyen, hogy a színház uralja azt, amint kritikát gyakorol.


Sajnos a Janus Egyetemi Színpad Übütragédia címmel átdolgozott változata ezt a megemelést meg képes végrehajtani. Az avantgard nyelv kimerül a színpadképek és gesztusok nyers egymásra vagdalásában, a színészi játék inkább csak agresszív, semmint húsba maró. A díszlet (zsinórra fűzött újságpapírok a háttérben) bár átalakítható, új minőséget nem produkál, atmoszférát nem képes váltani. A térkezelés vagy a jelmezek (pizsamában vannak a szereplők) közhelyszerű asszociációknál nem alakítanak ki mélyebb jelentést.


Übü szerepében Tóth András Ernőt láthatjuk (a JESZ egyik vezetőjét), akiből az ösztönös, erőteljes játékot most sem hiányoljuk, de a szituációk megteremtésében, a gondolati energia átadásában ezúttal nem jeleskedik. Lehet, hogy Übü szándékoltan öntudatlanul száguld végig életének jelenetein, de ha a színész maga is ezt teszi, akkor már valami nem stimmel.


Az előadásban nincsenek meg a kellő hangsúlyok. Sem a cselekmény nagyobb egységeit illetően, sem pedig a szövegmondás szintjén: tiszta és érthető a beszéd, de hamar telítődünk az élménnyel, ha minden szót külön hangsúlyoznak. Sokkal inkább látjuk tehát a nagy színházi igyekezetet, hogy utolérjük az übü-i világot, mint azt, hogy önmagunkban felfedezni és uralni sikerülne.


Pedig nagy kár: sok kreatív energia omlik egymásba. A fiatal színészek sokoldalú képességeit, a világítás és a díszlet szellemes ötleteit, és egyáltalán: a pécsiektől megszokott, igényesen kivitelezett, sok műgonddal megalkotott világokat ebben az előadásban nem tudták most egységes keretbe fogni.


Litván látványszínház


Erőteljes vizualitással, gyakorlott színházi nyelvvel érkezik Litvániából a vilniusi egyete egyik csoportja. Vilniusban állítólag 500 éve létezik egyetemi színjátszás. Nehéz egy előadás alapján e hagyományt tetten érni, de a litván csapat tudatosan felépített produkciója stabil hátteret sejtet. A nyelvi akadályok miatt a sokszor karszerűen előadott szövegek értelmére nem derül fény, de ez még nem lenne baj. A gond inkább azzal van, hogy a játszók látványosan eltérő tudatossággal és energiával vesznek részt az eseményekben. Két női szereplő húzza a többieket, a fiúk kicsit olyanok, mintha be kellett volna ugraniuk a magyarországi vendégjátékra.


A rituális színházat megidéző, szertartásos menetrend egy darabig izgalmas, no de sok ilyet láttunk már: hamar kifullad, és sablonos megoldások mentén unalomba fordul. A túl sok színnel (vörös, sárga, kék) megvilágított színpadon elveszik a természetes arcjáték, a tekintetek, és a szereplőkre mintha valami show-műsor revüfényei vonnának maszkot. S így összességében erőteljesebb a látvány kitettsége, mint a személyes jelenlét, vagy a színházi eseményszerűség.


A debreceni Gyurmázás


A KonzervArtaudrium Gyurmázás című előadása Vaszilij Szigarev drámája nyomán készült szöveges és mozgásszínház. A szereplők vidéki külvárosi fiatalok, akik a lét peremén tengődnek, és mialatt talán valamiféle megváltásra várakoznak, alaposan kiélik nyers ösztöneiket. Némiképp a Mechanikus narancs orosz változatáról van itt szó, melyet Bessenyei Zoltán rendező egy elvont formanyelvvel ütköztet, és a fizikai színház eszközeit alkalmazva testi impulzusokkal és energiákkal sző át. A színészek legfőbb eszköze egy-egy csaknem embernyi nagyságú deszkalap, melyeket különféle térbeli formákba rendeznek. Jelmezük kantáros munkásruha, s egy-egy fehér natúrmaszk fölhúzásával emelik el sokszor a karaktereket az individuális sajátosságoktól.

Az előadás első fele nagyon zötyögősre sikerül, a deszkákkal való rengeteg mozgás legtöbbször szöszölésé válik, sosem sikerül pontos helyre, pontos ritmusra, pontos mozdulattal odahelyezni a falapokat. Ezért aztán rengeteg az igazgatás, s amit látunk, az nagyrészt egy sokkal nagyobb mozgástechnikai tudást, avagy gyakorlottságot igényelő koreográfiai koncepció nyomában való diákos igyekezet.


A Gyurmázás második felére azonban a színvonal hihetetlen mértékben felröppen. A színészi jelenlét, a képek, a szövegek hirtelen működni kezdenek, a szituációk, az atmoszférák világossá válnak, az egész előadás csodálatosan kitisztul. Megindul a nézői képzelet is: hol világvégi asztalosipari szakmunkások automatizmusok mentén működő, rideg és kegyetlen világát látom, hol a főszereplő fiút, ahogy puha energiáival mégis szembeszegülni képes ezzel a gépezettel. A történet már nem is érdekes: vízió követ víziót; világok harcába csöppenünk, ahol egy rémisztő társadalom, egy kegyetlen közeg elleni lázadás egyetlen lehetőségévé a krisztusi áldozathozatal válik.


Nyelvileg és sok eszközét tekintve is, az előadás leginkább Horváth Csaba táncszínházára emlékeztet. Később megtudom: a pécsi előadáson került először közönség elé a Gyurmázás. Sok munkával az előadás első fele is gyakorlottá, elmélyültté válhat, bár ebben nem csak a színészek felelősek. Élünk a gyanúval, hogy a rendező sem találja még sok helyen a találó megoldásokat. A KonzervArtaudrium óriási teljesítményt vitt végbe, de legalább ennyi hiányzik még egy makulátlanul tiszta előadáshoz. Remélem, megvan bennük az erő, hogy ezzel is megküzdjenek.


A harmadik nap előadásai - Ilyés Lénárd írása


Kedvencemberek Graz-ból

Miért egy középiskolai tornatermet választanak a graziak az előadásuk helyszínéül? Ezen gondolkoztam a Nagy Lajos Gimnázium udvarán várakozva és a választ hamarosan meg is kaptam. Egy gumivárszerű hatalmas monstrum, narancs- és citromsárga színekben pompázva: ez szolgált díszlet gyanánt, termetes külsejével megkövetelve.magának a tiszteletet és a megfelelő méretű helyet. Hirtelen az volt az érzésem, mintha egy tiniknek szóló német szappanopera forgatására csöppennék, és ez az érzés sajnos később sem múlt el. Szerelem, szex, barátság. Nagyjából ezeket a témákat merítjük ki a hat egyetemista diák életébe való futó bepillantással. Ami azonban hiányzik, az az egész miértje. A fiatalok világa megmarad ábrázolásszinten, és az előadás során senki sem kerül komolyabb értékrendi válságba. Érdektelennek tűnik például, hogy a raszta fiú visszaszerzi-e a barátnőjét, vagy hogy a filozófus lány mihez kezd újdonsült szingli helyzetével, ha ezek a szituációk csupán szépen megmunkált sablonokból állnak, és nem tudnak húsba marni, vagy könnyet fakasztani.

Mindamellett találkoztam nagyon érdekes színpadi megoldásokkal. Jól kihasználták például a már korábban említett gumialkalmatosságot. Az elemelt szexjelenet volt például az előadás egyik legerősebb része, ahol a felfújt gumióvszerek jól beleillettek a plasztik környezetbe, és a szereplők önfeledt (szó szerinti) pattogása ebben a szürreális térben nagy találat, egybesűríti a fiatalos infantilizmust, a testi vágyak hajszolását és mégis mindennek kamaszos báját. Ugyanakkor nem értettem a világítás koncepcióját. A csapat végig totálfénnyel dolgozott, pedig lámpákban nem volt hiány, és a tér sok lehetőséget rejtett magában.

A színészi munka azonban figyelemre méltó, már csak azért is, mert a német anyanyelvű szereplők a szöveg felét útközben angolra fordították, ezzel segítve egy nemzetközi fesztivál közönségének a megértést. A játékmód természetes, a színészek között megvan a kapcsolat, bár időnként kilóg a lóláb, pl. egy-egy szerelmes jelenet túlságosan szemérmesre sikerül. Erős látvány, drága díszlet, őszinte játék. Ez jellemezte az Unit együttes jelenlegi produkcióját. Egy jövőbeli, talán érettebb csapat egy szerencsésebb témaválasztással még sok meglepetést tartogathat.

Negyedik nővér Pozsonyból

A pozsonyiak előadásában az egyik legélvezhetőbb elemnek maga a drámai szöveg bizonyult. Janusz Glowacki Negyedik nővére egyfajta Csehov utángondolás, kifordítva-befordítva, a szituációk elképesztő szélsőségeiből teremtve egyfajta groteszk, szürreális világot. Ebben a világban a három nővér igen nehezen mozog, és persze Csehovra sem hoznak szégyent: életük kudarcokkal teli. Helyzetük megoldását a negyedik testvértől, a gyerekkorában befogadott Koljától várják, aki reményeik szerint - egy dokumentumfilm kedvéért nőnek beöltözött - orosz ál-prostiként fogja meghódítani Amerikát. A történetet időnként bérgyilkosok munkája szakítja félbe, akik soha nem arra lőnek, akire éppen kellene. A darab egyfajta energiabomba, eredeti tempója a szélsőséges váltások miatt eszeveszett száguldásra kellene hogy sarkallja a játszókat, és a pozsonyi csapatnak épp ez jelentette azt a kihívást, amivel sajnos nem tudott mit kezdeni. A színészi játék erőtlen, a szereplők alig érthetően beszélnek, a mozdulatok esetlenek és kidolgozatlanok. A játékmodor a mikrorealizmus felé akar haladni, ami egy efféle groteszk világban nem él meg. Jó ötlet az előadásban közjátékként bohóctréfákat alkalmazni. A dramaturgiai munka amúgy is átgondolt, és ezek a tréfák nagyon jól működnek. Mindegyik egy-egy erős kezdéssel indít, és ezt szabályosan kibontva frappánsan zár. A minimalista ábrázolási kényszer azonban itt sem sül el jól, általában az ötleteken nevettem, és nem a szereplőkön az adott helyzetben.

A látványvilággal sem voltam elégedett. A jelmezek még elfogadhatók, bár lehetnének kicsit elemeltebbek, de a térkezelés zavaros. A földre szórt magok kijelölnek egy zárt, kör alakú teret, ami az esetek döntő többségében a szobát és a bezártságot hivatott jelölni, de nem következetes, hogy mikor vagyunk a körön kívül vagy belül. Ez összekavar az értelmezésben, A pozsonyiaktól egy ötletgazdag előadást láthattam, ahol azonban a színészi játék sok kívánnivalót hagy maga után.

Belgrádi Különóra

A belgrádi Akadémiai Színház volt a fesztivál egyik legizgalmasabb színfoltja. Csapatjátékból ötös, végigültek minden magyar nyelvű előadást, ott voltak az összes reggeli magyar nyelvű megbeszélésen, végül pedig mintegy levezetésképp a szerb nyelven(!) játszott Különórával elvitték a legjobb előadásnak járó díjat. Be kell valljam, nem tudok tiltakozni. Az 1922-ben megalapított társulat a kezdetektől avantgárd előadásokkal foglalkozott, ez a hatás és szellemiség érződik munkájukon a mai napig. A jelen esetben látott Ionesco-feldolgozásban éppen az az energia működött kiválóan, amit a pozsonyiaktól hiányoltam. Az eredetileg kétszereplős darabot tízen játsszák: négy tanárfigura, és öt diáklány verseng egy konferanszié vezetésével egy show-műsor keretein belül. Mintha a Legyen ön is milliomos szerb változatát látnánk, a két nézőtér közé beékelt színpadon két magasított székkel és egy asztallal. A színpad mellett a versenyzők várakoznak a sorukra, hogy egyenként mérettessenek meg a nemek közötti harcban. A fehérre festett arcú férfi- és női clownok között külön-külön mindenki erős, határozott személyiség, a karakteralkotásban nem volt megalkuvás. Lenyűgözött az előadás pontossága. Sehol nem láttam egyetlen bakit, a tempó tökéletes, mint egy karmester által vezényelt szimfónia. Egy szót sem értettünk az eredeti szövegből a konferanszié angol bevezetőjén kívül, mégis oda voltunk szögezve a székhez, annyira lekötött a ritmus, meg persze a szereplők között érezhető erős kapcsolat.

Ha jól tudom, ezt az előadást körülbelül ötvenszer játszották Belgrádban. A szereplők közül még senki sem dolgozott profi társulatban, ezzel a csapattal viszont heti több előadást játszanak. A régi tagok közül többen helyezkedtek el a szakmában, és nyolc színész kapott közülük életmű-díjat Szerbiában.

Az Akadémiai Színház lenyűgöző előadása láttán csak remélni tudom, hogy nem utoljára jártak nálunk.

Radikális Brutus

Formanek Csaba munkáit már egy jó ideje figyelem, az első Pécsen látott Vihar-feldolgozástól kezdve a Zsiráfivóhelyen és a performanszain keresztül egészen a legutóbbi Brutus előadásig. Ezalatt a néhány év alatt végignézhettem egy alkotói kiteljesedést, ahogy az egyre koncentráltabb csapatszervezéssel növekszik az előadások színvonala. Mostanában felfedezni vélek egyfajta stílust, ami a műfajilag egymástól teljesen különböző rendezései dacára is kiviláglik: mozgásszínházi múltból gyökerező expresszív gesztusok, kreatív térhasználat, rugalmas gondolatrendszerek. Az eddigiek közül az egyik legkiforrottabb munka a Brutus. Elfogultságom fölvállalom, ennek ellenére a következő egy-két bekezdésben megpróbálok minél objektívebben fogalmazni. Paul Foster Brutusa egy filozófiai eszméket boncolgató dráma: folyamatos elméleti vita a darabbéli író és a Caesar–korabeli szereplők között.

Cat úgy akarja megírni a darabot, hogy Brutus ne ölje meg Caesart. A szereplők pedig védekeznek, próbálják megóvni saját jellemüket. Ennek eszköze elsősorban a beszéd, az akció legtöbbször elmarad. Ez adja a színpadravitel nehézségét. Avagy lehetőségeket. Attól függ, melyik oldalról fogjuk meg. Egyszóval vigyázni kell, embereink nehogy órákon keresztül mozdulatlanul álljanak, és az egész előadás egyfajta filozófiai értekezéssé váljon. Erre a problémakörre a rendezés egy elemelt mozgásrendszerrel válaszol, amit az elejétől kezdve alkalmaz és következetesen végigvisz. A jelenetek primér értelmezése így kibővül, és a különböző mozdulatok és gesztusok plusz jelentést adnak a szövegnek. Ezt erősítik a prózai részeket megszakító zenés blokkok, amik ugyanezzel a nyelvrendszerrel dolgoznak, csak még szélesebb formában. Nagyon hatásos például a rap-jelenet, ahol egy jófajta beatbox alapra Caesar szellemes rímekben osztja az észt. A színészi játék nagyon erős, jelenlétben nincs hiány. A szereplők végig magas hőfokon égnek, bár ez néha kicsit zavaróvá is válik. Időnként hiányolom a színeket: szívesen néznék az érzelmek szélsőségeit lefaragva egy finomabb játékot.

Amit viszont nagyon szerettem, az a különböző karakterek éles elkülönítése, főleg, ha egy színész több szerepet is játszik. Jó példa erre Móga Piroska a jósnő és Portia szerepében, vagy Sütő András mint Brutus és egyben mint elfuserált hárfaművész. Az előadás és egyben a társulat legnagyobb értéke az a látható mobilitás és kreativitás, ami élővé teszi a színpadi játékot. Itt van például a térkezelés: a különböző helyszínek bejátszása és a produkció szerves részévé tétele. A pécsi egyetemi aulában aktív szerepet játszott a fő játéktéren kívül elhelyezkedő körgaléria, de nem maradt ki a beépített színpad sem.

A Radikális Szabadidő Színház nagyon jó úton halad. Izgalmas megoldások, intenzív jelenlét, jó csapat: ez jellemzi a társulat jelenlegi munkáját.

Színváltások 3.

EGYETEMI SZÍNPADOK SZEMLÉJE
SIRÁLY, TŰZRAKTÉR, AKKU
2008. nov. 22-25.
fesztiváloldal: http://fesztival.blogspot.com
jegyfoglalás: szinvaltasok@gmail.com

Úgy tűnik, végleges a program!!!

nov. 22. szombat

11 óra Mozgástréning Barna Gábor Botonddal - TŰZRAKTÉR
15 óra Megnyitó - TŰZRAKTÉR
15.10 TrainingSpot Társulat – Hamvas Béla: Babérligetkönyv – TŰZRAKTÉR
18 óra Fantommajmok – NCK – SIRÁLY
19.30 Radikális Szabadidő Színház – Harold Pinter: Az étellift -TŰZRAKTÉR
21 óra Crescendo Színház - Yeats Triptichon - SIRÁLY
22.30 nyilvános beszélgetés az aznapi előadásokról, élményekről - SIRÁLY
24 óra koncert - TŰZRAKTÉR

nov. 23. vasárnap

11 óra Mozgástréning Barna Gábor Botonddal - TŰZRAKTÉR
17 óra KonzervArtaudrium - Gyurmázás - AKKU (Kazinczy u. 21.)
18.30 Szóma Színház – Kamra. Pitvar. Vérerek. - TŰZRAKTÉR
19.30 József Attila: Szabad ötletek jegyzéke (előadja: Jordán Tamás) - SIRÁLY
21 óra Tátika Dráma Klub – G. B. Shaw: Pygmalion - TŰZRAKTÉR
22 óra Küklopsz Műhely – Molière: Tudós nők - SIRÁLY
23.30 nyilvános beszélgetés az aznapi előadásokról, élményekről - SIRÁLY

nov. 24. hétfő

18 óra Radikális Szabadidő Színház – Paul Foster: Brutus - SIRÁLY
20.15 Ars Gaudendi Gratia – Goldoni: A két úr szolgája - TŰZRAKTÉR
22 óra Feleselők Színpad – Mrozek: Mulaccság – SIRÁLY
23 óra nyilvános beszélgetés az aznapi előadásokról, élményekről - SIRÁLY

nov. 25. kedd

16 óra Tízperces Színházak, 3. forduló – TŰZRAKTÉR/SIRÁLY
18 óra Ars Gaudendi Gratia – Anglia ágyasa – SIRÁLY
20 óra Radikális Szabadidő Színház – Jon Fosse: A gyermek PREMIER! – TŰZRAKTÉR
22 óra Szemere Kamara – Csehov: Sirály – SIRÁLY
24 óra nyilvános beszélgetés az aznapi előadásokról, élményekről és/vagy koncert

Plakátterv: Vörös Sára

Még egy kritika a szegedi Brutusról

Történelem mint átváltoztathatóság lehetetlensége/lehetősége
(az eredeti cikk az artstab.hu oldalon >>)
fotó: Hülber László

Radikális Szabadidő Színház (Budapest) Brutus előadása kétszer futott a második napon. (Paul Foster művét játszották.) A helyszín a JATE klub volt. Az ELTE egyetemi színpadaként működő társulata, integrálta magát a szintén egyetemi klub tereibe. A fiatal színészek radikálisan akarnak színházat csinálni, mégpedig újat.

A helyszínt sajátos módon fel- és kihasználták, mivel a teremben négy mikrofonállványt láthattunk, amit piros fonál vett körbe. A közönség körben ült, vagyis azon kívül, a felfeszített zsinegen kívül. Belül pedig zajlottak az események. A zsineg keretet adott, hogy létrehozhassa a színpadi teret, az események helyszínét. Mindenki ismerhette a darab történetét: vagyis hogyan ölték meg Caesart. Itt viszont más a helyzet, a darabban szereplő író célja, megváltoztatni a lehetetlent, vagyis hogyan lehetne elkerülni Caesar halálát, vagy legalábbis azt, hogy ne Brutus tegye. Felvonulnak előttünk a történelmi alakok: Cleopatra, Caesar, Brutus, Brutus anyja és Cassius, akik történetükhöz méltóan lázadnak és viselkednek. A kissé mániákus írónak fájdalmasként hathat az, hogy a tényeket csak úgy nem lehet megváltoztatni, nem lehet büntetlenül átírni dolgokat, mert a darab szereplői önműködővé válnak és lázadnak a tényeket megváltoztatni akaró drámaíró – Cat – ellen.

A darab kereteket vonultat föl: két folyamat zajlik egy időben: a történelem és annak írása. A tény és a képzelet, a megváltoztathatóságának vágya. Az író, aki megpróbálja ezt az újraírást a jelenben, de újraéli a történelmet. Abszurd szituációkat kapunk, melyet maga az írás és a színház termel ki.

fotó: Hülber László

A közönség egy ponton túl megszűnik közönség lenni, vagy legalábbis átalakul: mi vagyunk Róma népe, akinek a kezébe kés kerül, és mi bamba népként elfogadjuk a nekünk nyújtott (műanyag) kardot, ezáltal a dráma és történelem részei leszünk, és nem kívülállók. Tér és idő összeolvad a színház koncepciójában, mert a darab magáról a színházcsinálásról is szól. Memphis, a drámaíró barátnője a „jelenben” egy színésznő, ráadásul zajlik a drámaírás közben a megvalósult darab is.

Brutus némajátéka, non-verbális játékai és mozgásának színházi kifejezőereje erőteljes és hatásos, többet mond, mint maga a szó. Ez azonban nemcsak nála található meg, hanem más jeleneteknél is.

Egy lendületes és akcióval teli darab, amely egy percre sem hagyja nyugodni az elmét. A színházi megoldások terén a rendezőt, Formanek Csabát csak dicsérni lehet és csak annyit mondani, hogy így tovább, csak radikálisan.

Bajnóczi Eszter

Pécsi fesztiváldíj a Brutusnak!

Az október 23 és 26 között zajló VII. Nemzetközi Egyetemi Színjátszó Fesztiválon 11 versenyelőadás között 1 különdíjat és 4 díjat osztott ki a zsűri (Bérczes László és Béres László).

A pécsi mustrán az improvizatív játékért különdíjat kapott a Szívek és szarvak című előadás, a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem hallgatóinak munkája. Látványvilágáért díjazta a zsűri a litván Vilniuszi Egyetemi Színházat Kápolna B című előadásáért. A Szegedi Egyetemi Színház Kell egy csapat című darabjának rendezője, főszereplője, mindenese, Czene Zoltán alkotói díjban részesült. A legkiemelkedőbb előadás díját a belgrádi Branko Krsmanovich Akadémiai Színház érdemelte ki Különóra című előadásáért.

A zsűri díjat adott a Radikális Szabadidő Színház társulatának is a Brutusban nyújtott intenzív színészi jelenlétért.

A fesztivál programja: http://www.jesz.pte.hu/feszt2008.html

Kaleidoszkóp-különdíj a Zsiráfivóhelynek!

A 10. Kaleidoszkóp Versfesztiválon versszínház kategóriában társulatunk Zsiráfivóhely című előadásával különdíjat nyert. A díj 1 millió forintos promóciós lehetőség a Port.hu-n.

"A két előadás között, a második, a Radikális Szabadidő Színház Zsiráfivóhelye pontosan egy olyan továbbfejlesztett gyermeki fantáziavilágot pezsdített színpadra, ami az első előadás előadóiból szerencsés esetben kivirágozhat mozgásban, hangban, ötletben. Utazás, magány, gyermetegség, erőszak, álom és valóság, idő és időtlenség, anyagba zuhanás és fölötte lebegés. Címszavakban így emlékszem, de ennél sokkal több volt. Árnyjáték kollázsok folytak össze testi határokkal, párbeszédek a paradoxonnal, mesével, színjátékkal. Jól. Igazi gyerekszabad fantáziából táplálkozó agymenésmeditációrituálé."
(Barna Martin írása a dunatv.hu-n)


Horn Tamás fotói a fesztiválos előadásról >>

Zsiráfivóhely a Tűzraktérben és a Merlinben!

Jóóóó esztét kívánok,

Önök moszt nyilván aszt gondolják... újra műsoron a csaknem 1 éve bemutatott, szívünknek oly kedves Zsiráfivóhely című előadásunk, ész igazuk van.

Legközelebb már csak tavasszal játsszuk, úgyhogy kik még nem láttátok (vagy nem Sütivel láttátok, - vagy újra megmártóznátok az afrikai kőfaragó mester mesevilágában) gyertek, van rá pár lehetőség, íme:

október 16-17. csüt.-pént. 20.00, Tűzraktér; belépő: 700Ft, diákoknak: 500Ft
okt. 18. szombat 17.40, Merlin Színház, Kaleidoszkóp Fesztivál; belépő a fesztivál szerint...

Jegyfoglalás: formanek.csaba@gmail.com, 70/317-80-55

Díjak, stb.:
legjobb rendezés és látványvilág, legjobb ffi főszereplő (Sütő András) - Magyar Művek Szemléje, 2008
A Magyar Színjátékos Szövetség ARANY minősítése az előadásnak
Az idei kazincbarcikai fesztivál nyitóelőadása

Kritika a Magyar Nemzetben: http://www.mno.hu/portal/563879

Képek itt

Korrekt vagy virtuóz?

Út a halálig, döccenőkkel · Radikális Étellift a Tűzraktérben
Pethő Tibor kritikája a Magyar Nemzetben

Rafinált egyfelvonásos Harold Pinter Ételliftje. A jól előkészített, morbid csattanón alapuló drámáról ezt írja az ajánló: „a külső események végzetesen összekeverednek a személyiség útvesztőiben. Hétköznapi haláltánc a bohóctréfák nyelvén.” Úgy tűnik, a társulatnak kevéssé sikerült megvalósítania az önmaga elé tűzött célt.

Meg kell jegyezni, hogy Formanek Csaba nagy fába vágta a fejszéjét. Látszólag könnyű a darab külső feltételeit megteremteni, hisz nincs szükség különösebben komoly díszletre, színváltás sincs az egyfelvonásosban. Ugyanakkor a Harold Pinter teremtette szituáció kifejezetten jó színészeket igényelne, olyanokat, akik virtuozitásukkal a vállukon viszik a produkciót. Sajnos ilyen szereplőket nem talált a rendező, az Étellift esetében a szöveg korrekt, „megfelelően átélt” felmondása nem pótolhatja azt a szuggesztiót, amit a kevésbé eseménydús szüzsé igényel, sőt ez inkább csak ront a helyzeten. Nem csodálkozhatunk tehát, ha a játék végére időzített csattanó egyáltalán nem érvényesül, s az egyik bérgyilkos tette a humor mellé semmi hátborzongatót nem visz bele a szituációba. A gyilkos tett lassú felépítésére a szöveg adta lehetőséget sem használja ki a rendezés.

Tetézik ezt az ideiglenes játszóhely rossz körülményei: a hátul ülők csak deréktól felfelé láthatják a színészeket, minduntalan fel kell állniuk, amikor tudni szeretnék, mit csinál Ben (Ilyés Lénárd) vagy Gus (Szitás Balázs), ha ül vagy éppen fekszik. Ehhez járul az a trópusi hőség, amely tovább nehezíti az előadás élvezetét, s amelyet semmiképpen sem lehet az ELTE kebeléből kinőtt alternatív művészcsoport nyakába varrni.

Vetített képeket gyakran alkalmaz rendezéseiben Formanek, most az étellift jelenik meg ilyen formában: a reflektorok lassan elsötétülnek, s a falon zöldes árnyalattal megjelenik a felvonó mozgófilmen, előterében a készülék fölé hajló két szereplő valamelyikével. Az ötlet tetszetős, de mégis úgy tűnik a külső szemlélő számára, mintha a technika látványosságát akarná felhasználni a stáb a figyelem fenntartására, illetve az előadás feldobására. Ez azonban önmagában véve kevés, s így csak azt az érzetet kelti, hogy a szokványos eszközök közül rutinosan vettek elő egy ma igen divatos megoldást.

Habár a produkció összességében sikerületlennek tűnik, nem szabad megfeledkezni arról, hogy Formanek tehetsége még itt is megcsillan olykor-olykor. A probléma leginkább az lehet, hogy túl sokat rendez, sietve, elaprózva a benne rejlő lehetőséget. Talán ahhoz az esetleges elváráshoz igazodik, amely minél többet, minél eredetibbet követel egy feltörekvő alternatív társulattól. Figyelmen kívül hagyja Montaigne figyelmeztetését, hogy a mű, „ha nem emésztjük meg, ha nem válik vérünkké, nem táplál, nem öregbít minket”. Kevesebb, jobban kiérlelt produkcióval talán előbb elérkezne a kiugrás pillanata. Ehhez azonban megfelelő darab, jól kiválasztott színészek, több idő, kevésbé összecsapott rendezés szükséges.

(Harold Pinter: Étellift. Radikális Szabadidő Színház – Tűzraktér. Rendező: Formanek Csaba.)

http://www.mno.hu/portal/584934

Függetlenek éjszakája

Szeptember 20. szombat,

18.30 Sirály (Király u. 50.)
VersTáncKépMás
Sirály-nyitó performansz, 10 perc
előadják: Móga Piroska, Formanek Csaba

22 óra
, Tűzraktér (Hegedű u. 3.)
Harold Pinter: Az étellift


Jegyfoglalás: formanek.csaba@gmail.com, 70/317-80-55
(ajánlott adomány: 500Ft, támogatói jegy 1000Ft)
Szereplők:
Ben - Ilyés Lénárd
Gus - Szitás Balázs


Két figura egy szobában. Várják, hogy elkezdhessék a melót. Különös üzenetek érkeznek, s a légkör egyre fojtogatóbb... Pinter darabjában a külső események végzetesen összekeverednek a személyiség útvesztőiben. Hétköznapi haláltánc a bohóctréfák nyelvén.
http://etellift.blogspot.com/


Szeptember 21. vasárnap, 18 és 20 órától
Szóma Színház: Kamra. Pitvar. Vérerek.

A belépés ingyenes!
Színpadon az ember. Gondolataival, érzelmeivel, tetteivel… szavaival. Minden, ami megnyilvánul általa tiszta, szenvedélyes, sötét. E három erő kötelékében tesz, érez, gondol. Így vagy úgy fűszerez. Aztán megeszi, amit főzött. Vagy más eszi meg. Mindenesetre jobb tudni, hogy az ember maga a szakács. Alapanyaga a megnyilvánulások mögött rejlő belső mag – fűszertelenül, színtelenül. Minden más színes. Színjáték. Színpadon. Színészekkel.

A színház tagjait az alkotás szeretete hozta össze jónéhány éve. A Zéró Műhely Színházi Társulat berkein belül játszottak. Aztán kirepültek. De közös munkára vágyva hárman megalakították friss formációjukat. Az új társulat első produkciójában Kiszely Diána verseit vitte színpadra.