Zsiráfivóhely, 14-15. előadás
Idén először! Régi-új szereplőkkel!
Még jobb látvány, még jobb hangminőség!
A Tűzraktérben... a Radikális Bázison
kedden és szerdán, este 7kor.
Álom Afrikáról, álom egy létezésről... a szerelem és az idő fogságában.
Rakovszky Zsuzsa verseivel, árnyakkal, zenével, tánccal, humorral, érzékiséggel.
Vigyázz, ha beleiszol, téged is megrészegít!
március 17-18., kedd-szerda 19 óra --- OTT a HELYED!!!
(belépés ingyenes, ajánlott adomány - ha megérdemlejük: 7százforint)
szereplők:
Balim-bo Baru, afrikai kőfaragó mester - Sütő András,
Királynő, a mester szerelme - Szabó Emese,
Smith, zsiráfvadász - Kovács Dániel,
Manóné - Farkas Kata,
Kőszívű hölgy - Szerencsés Rita,
Smith szerelme - Kiss Dóra,
Árnyékember - Budai Zsolt,
Kőszobor - Formanek Csaba
látvány, dramaturgia, rendezés:
Formanek Csaba
Támogatók: ELTE Rektori Hivatal, ELTE EHÖK, ELTE-BTK HÖK, Tűzraktér
jegyfoglalás: szinvaltasok@gmail.com
KÉP Színház 1.0 - A csend hangjai
Souds of silence, R: Alvis Hermanis (Rigai Új Színház)
Aki látta pár éve a Trafóban a Rigai Új Színház fiatal színészeit bérházbörtönbe savanyodott öregeket játszani, az egyrészt biztosan érdeklődik e zseniális figurák fiatalkora iránt is, másrészt persze arra is kíváncsi lehet, hogy Hermanis óramű-pontosságú hiperrealizmusa vajon (újra)teremt-e egy színházi nyelvet vagy csak belekóstolt a rendező az aprólékos csiszolgatás zsenijébe, kifizetve ennek borsós árát is: a végeláthatatlan próbafolyamat nyomorúságát? A lett rendezőtől azt bizonyosan megtanulhattuk, hogy a nyelv nemcsak szavakból épülhet fel, és hogy a párbeszédhez gesztusok is bőven elegendőek. A hosszú élet bő órájában ugyan egyetlen szó sem hangzott el, fejünk mégis zsongott a finom mozdulatok, apró mindennapi történések lassú, barokkos zsúfoltságától. Ebbe az egy napba sűrítve viszont benne volt az öregek egész élete. 
A csend hangjait ezzel szemben elárasztja a zene és finoman átfűti a történelem: Simon & Garfunkel, 1969, szüleink fiatalsága, hippikoszak, Kelet-(vagy Észak) Európa puha és kemény diktatúrái, egy elmaradt rigai koncert. A zene térré válik, mindent beborít és ugyanúgy apró elemekből – „tiszta” színházi eszközökkel – bomlik ki egy zárt közösségben élő huszonévesek története: a párkereséstől, a házasságon keresztül, a terhességen át a gyerekek megszületéséig, egy rejtélyes fehér folyadék kíséretében. És amit e „sűrű” színház megmutat az megintcsak a jéghegy csúcsa: ez a színpadi „hosszú nap” is fél év improvizációjába (Simon és Garfunkel-dalokra) és 200 jelenet termésének aprólékos szemezgetésébe került a társulatnak.
Milyen lesz a színház, ha van idő a pepecselésre, és milyen az a színház amit csak így lehet csinálni? Azon túl, hogy sikeres, persze, ugyanis az előadás aratott a toruni XVIII. Kontakt Nemzetközi Színházi Fesztiválon? És hogyan kelhet életre a hiperrealizmus, egy ilyen első hallásra elavult törekvés a 21. században? Vagy valami egészen másról van szó? Hermanis (és nagyszerű csapata) valami olyasmit csinál a testtel, mint Schilling Árpád pár éve a nyelvvel a nevezetes Sirájban. Hogy pontosan mit is: gyere el és pillants bele, majd beszélgessünk, vitatkozzunk róla.
Új sorozat a Tűzraktérben - vetítés majd beszélgetés
március 2. hétfő este 7-től, a belépés ingyenes!
and in the naked light I saw ten thousand people, maybe more people talking without speaking people hearing without listening people writing songs that voices never share and no one dared disturb the sound of silence
Aki látta pár éve a Trafóban a Rigai Új Színház fiatal színészeit bérházbörtönbe savanyodott öregeket játszani, az egyrészt biztosan érdeklődik e zseniális figurák fiatalkora iránt is, másrészt persze arra is kíváncsi lehet, hogy Hermanis óramű-pontosságú hiperrealizmusa vajon (újra)teremt-e egy színházi nyelvet vagy csak belekóstolt a rendező az aprólékos csiszolgatás zsenijébe, kifizetve ennek borsós árát is: a végeláthatatlan próbafolyamat nyomorúságát? A lett rendezőtől azt bizonyosan megtanulhattuk, hogy a nyelv nemcsak szavakból épülhet fel, és hogy a párbeszédhez gesztusok is bőven elegendőek. A hosszú élet bő órájában ugyan egyetlen szó sem hangzott el, fejünk mégis zsongott a finom mozdulatok, apró mindennapi történések lassú, barokkos zsúfoltságától. Ebbe az egy napba sűrítve viszont benne volt az öregek egész élete.
A csend hangjait ezzel szemben elárasztja a zene és finoman átfűti a történelem: Simon & Garfunkel, 1969, szüleink fiatalsága, hippikoszak, Kelet-(vagy Észak) Európa puha és kemény diktatúrái, egy elmaradt rigai koncert. A zene térré válik, mindent beborít és ugyanúgy apró elemekből – „tiszta” színházi eszközökkel – bomlik ki egy zárt közösségben élő huszonévesek története: a párkereséstől, a házasságon keresztül, a terhességen át a gyerekek megszületéséig, egy rejtélyes fehér folyadék kíséretében. És amit e „sűrű” színház megmutat az megintcsak a jéghegy csúcsa: ez a színpadi „hosszú nap” is fél év improvizációjába (Simon és Garfunkel-dalokra) és 200 jelenet termésének aprólékos szemezgetésébe került a társulatnak.
Milyen lesz a színház, ha van idő a pepecselésre, és milyen az a színház amit csak így lehet csinálni? Azon túl, hogy sikeres, persze, ugyanis az előadás aratott a toruni XVIII. Kontakt Nemzetközi Színházi Fesztiválon? És hogyan kelhet életre a hiperrealizmus, egy ilyen első hallásra elavult törekvés a 21. században? Vagy valami egészen másról van szó? Hermanis (és nagyszerű csapata) valami olyasmit csinál a testtel, mint Schilling Árpád pár éve a nyelvvel a nevezetes Sirájban. Hogy pontosan mit is: gyere el és pillants bele, majd beszélgessünk, vitatkozzunk róla.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)