Történet

Radikális Szabadidő Színház 2002 tavaszán alakult egyetemistákból és baráti körükből, Formanek Csaba művészeti vezetésével.

2002 - decemberében bemutattuk a Mélységes érzelmek emberi lények között című vígjátékunkat, mely az amatőrszínház hagyományaira épített igazi egyetemista előadás volt. Egy kocsmában játszódott és az ott található groteszk alakok érzelmi életét mutatta be. Nagy sikerünk volt az egyetemi közegben: 12 előadást élt meg, és persze nagyon szerettük játszani.



2004 - Utána azonban irányt váltottunk, mozgásszínházi tanulmányokba és kísérletekbe kezdtünk. Ennek volt első eredménye a 2004-ben bemutatott sajátos, szimbolikus nyelven megszólaló Shakespeare Vihar-adaptációnk 
címmel. A pécsi egyetemi fesziválon a legjobb műhelymunka díját kaptuk érte. 11 előadást sikerült játszanunk belőle, melyek közben a darab nyelve egyre letisztultabbá vált. 


Decemberben a kortárs észt irodalom irányába tettünk felfedezőutat, s létrehoztuk Határország című felolvasószínházi előadásunkat. 


Ebben az évben kezdődtek utcai performanszaink (Budapest Parádé Merlin Kamion, Európa-sétány, stb.), melyek során megtanulhattuk felvenni a harcot a legkeményebb, legádázabb közönséggel is. Ezt a műfajt azóta is előszeretettel űzzük, mert bár az utca veszélyes, az épületek és a terek semmi máshoz sem hasonlítható játékteret és kihívást nyújtanak számunkra.


2006 - Ugyancsak sok mozgáselemet használtunk 
-ben, mely a látvány- és a drámai színház stílusjegyeit is magában foglaló furcsa egyveleggé, "szomorúvígjátékká" vált a 9 hónapos próbafolyamat során. A darabot 2006 márciusában mutattuk be, s októberig 11 előadást élt meg. A pécsi egyetemi fesztiválon látványdíjjal jutalmazták, meghívást kapunk Kazincbarcikára, valamint felléptünk a szegedi Régi Zsinagóga őszi programjában.


WORKSHOPOK: Az évek során a csapat tagjai sokat tanultak Csetneki Gábortól, a Szárnyak Színháza vezetőjétől, és dolgoztunk Oleg Zsukovszkijjal, a Derevo Táncszínház volt tagjával is.


2006 őszén összművészeti kísérletekbe fogtunk, s három Élőszoba est során a képzőművészet, a tánc, a zene, az irodalom és a színház lehetséges kapcsolatait kutattuk. 


2006 őszén Moliére 
jának nyomán saját új produkció próbáit kezdtük el. Zenés mozgásszínházi előadásunk addigi talán legkiforrottabb, legkomplexebb munkánk volt.


2007 - A Mizantróppal a társulat meghívást kapott a portugáliai Vila Real de Santo Antonio-ba egy nemzetközi színházi fesztiválra, ahol 2007. március 18-án be is mutattuk az előadást. A hazai premierre azonban már nem került sor, mert a csapat - belső konfliktusok és eltérő szakmai elképzelések okán - szétszéledt, az akkori formáció feloszlott.


----------------------------------------------------------------------------------------------------

2007 tavaszán új, a jelenlegi társulat alapjait is képező csapat verbuválódott, s immár az eggyel fiatalabb egyetemista generációból épült föl a következő társulás. Rakovszky Zsuzsa versei nyomán készült előadásunk
címmel, melynek munkabemutatója szeptember 1-jén volt, a nyári táborunk utolsó napján Tapolca-Diszel Kultúrházában. A premiert pedig novemberben a Színváltások - Egyetemi Színpadok Szemléje fesztiválon tartottuk a Merlin Színházban, majd játszottuk a Sirályban, a Tűzraktérben, és Kazincbarcikán is. A több felújításon átesett produkció 30 előadást élt meg (nagyrészt a Tűzraktérben), a celldömölki Ezerlátó Mesefesztiválon búcsúztunk el tőle 2010. májusában.


2008 - Közben további lelkes fiatalok érkeztek közénk, akikkel 2008 januárban elkezdtük 
című darabjának színpadra állítását. A bemutatóra március 17-én került sor a Sirályban, a 2. Színváltások fesztiválon. Az ezt követő Budapest Fringe 3.0 fesztiválon pedig a Brutus-szal társulatunk elnyerte a zsűri által legjobbnak talált független színházi műhely díját


A Brutust ezután Nagykanizsán játszottuk, szintén nagy sikerrel, majd újra Budapesten, a Sirályban. Ezt a Tűzraktér, az AKG, a szegedi Thealter fesztivál, Zalamerenye, majd a pécsi nemzetközi egyetemi fesztivál követte. Ez utóbbi eseményen a társulatot a zsűri intenzív színészi jelenlétéért részesítette díjban. A darabot több felújítás és több mint 30 előadás után 2010. áprilisában búcsúztattuk.


Ebben az évben készítettük el
című egyfelvonásosát, amely a Tűzraktérben és az Artkatakombában került műsorra, majd több vidéki városban is: Szeged, Sopron, Debrecen, Pécs, Székesfehérvár, Cegléd, Algyő - ezek az előadások mindig változó terekben és különböző atmoszférákban valósultak meg. Azóta is rendszeresen játsszuk, túl van már a 30. előadáson.


2008 novemberében Jon Fosse: A gyermek című darabját vittük színre, ez az előadás azonban nem vált igazán a vérünkké: csupán 4 bemutatót ért meg.


Közben folytattuk a Színváltások fesztivál szervezését, mely ekkorra már 3. alklommal valósult meg - a Sirályban, a Tűzraktérben és az AKKU-ban.


2009 márciusában 
címmel három különféle rendezésben mutattuk meg Hamlet-trilógiánkat Tom Stoppard nyomán, ezeket az előadásokat ezután egy éven keresztül sikeresen játsszottuk. A Gyors-töredékek 1.0 előadás részt vett az Art of Livin Nemzetközi Multimédiás fesztiválon is, melynek révén jártunk Poszonyban, Prágában, és a lengyelországi Legnicában is. Mindhárom Gyros szerepelt a szegedi Thealter fesztivál egyetemi programjában is.


Ekkora az aktív csapat létszáma elérte a 30 főt, és elkezdett kialakulni egy állandó közönségrétegünk is. 2009 őszén egyszerre 6 előadást tartottunk repertoáron: Zsiráfivóhely, Brutus, Étellift és a három Gyors-töredék. Ebben az évben történt az is, hogy életünkben először a független színházi szférában működési támogatást kaptunk (2 millió Ft), melyet a Tűzrakteres színháztermünk felújítására szántunk.


2009 novemberében kezdtük el az 
című workshop-sorozatunkat: a következő év augusztusáig 12 munkabemutatót tartottunk különböző helyszíneken a Szentivánéji álom témájából inspirálódva. A Tűzraktér színháztermeiben, udvarán, majd Kisorosziban, Kismaroson és Zalamerenyén is 7-10 napos workshopok mentén ismerkedtünk a szerelem vágy- és rémképeivel.




2010 májusában koprodukciós partnerként részt vettünk a New York-i Zsidó Színház 
című darabjának bemutatásában. A nyári színházként tervezett produkció az év végéig műsoron volt, és 10 előadást élt meg. Ezt a bemutatónkat - a téma provokatív jellege miatt - sok olyan néző is látta, akiket eddig még nem volt módunkban megszólítani.


2010. szeptemberében mutattuk be a workshopokon nevelkedett 
című előadásunkat, mely eddigi legérettebb, és legkomplexebb színházi produkciónk. A darab 2011. május végéig 24 előadást fog elérni. A poztív visszhangok és a belső ihletettség miatt tervezzük további játékait vidéken és külföldön is, majd ősztől ismét a Tűzraktér műsorán. 


Jelenleg a Radikális Szabadidő Színház művészi és emberi törekvéseit is ez a produkció fejezi ki a legpontosabban.


Közben 2010 novemberében immár hatodjára szerveztük meg a
amely 2010-ben eddigi legnagyobb és legszínvonalasabb formáját hozta: szinte valamennyi egyetemi csoport képviselte magát az országból, és az előadások színvonala is ebben az évben érte el a legmagasabb szintet. A Sirályban és a Tűzraktérben egyre otthonosabban és rutinosabban mozog a fesztivál, ugyanakkor tény, hogy elkezdtük kinőni a kis terek nyújtotta lehetséges férőhelyeket. 


2011-re is tervezzük a Színváltások fesztivált, akkorra már a határon túli magyar egyetemek színházait is szeretnénk bevonni a részvételbe.


2011 márciusában a Tűzraktér és a helyi Önkormányzat között kialakult konfliktus ihlette Moliére
Mizantróp
-jának újbóli feldolgozását. Az előadást a menni vagy maradni kérdésére, és az emberi viszonyok sebezhetőségére fűztük fel. Tőlünk szokatlanul, csaknem az eredeti szöveggel, "klasszikus" módon dolgoztuk fel a témát. Az előadásnak köszönhetően ismét új tagokkal gazdagodtunk, akikkel együtt nagy bizalommal és lelkesedéssel nézünk a következő évek elé is.


Tervezett produkciók:


Jean Genet: Cselédek
Szapphó - Weiner-Sennyey Tibor a Radikális számára készülő darabja
Don Quijote lázálmai - 2009 óta tervezett előadás
A helsingőri bordély - a Gyros-töredékek folytatása