2002 - decemberében bemutattuk a Mélységes érzelmek emberi lények között című vígjátékunkat, mely az amatőrszínház hagyományaira épített igazi egyetemista előadás volt.
2004 - Utána azonban irányt váltottunk, mozgásszínházi tanulmányokba és kísérletekbe kezdtünk. Ennek volt első eredménye a 2004-ben bemutatott sajátos Shakespeare Vihar-adaptációnk A Prospero-szigetek címmel. A pécsi egyetemi fesziválon a legjobb műhelymunka díját kaptuk érte. Decemberben a kortárs észt irodalom irányába tettünk felfedezőutat, s létrehoztuk Határország című felolvasószínházi előadásunkat. Ebben az évben kezdődtek utcai performanszaink (Budapest Parádé Merlin Kamion, Európa-sétány, stb.), melyek során megtanulhattuk felvenni a harcot a legkeményebb, legádázabb közönséggel is. Ezt a műfajt azóta is előszeretettel űzzük, mert bár az utca veszélyes, az épületek és a terek semmi máshoz sem hasonlítható játékteret és kihívást nyújtanak számunkra.
2006 - Ugyancsak sok mozgáselemet használtunk A szerelem írásjegyeiben, mely a látvány- és a drámai színház stílusjegyeit is magában foglaló furcsa egyveleggé, "szomorúvígjátékká" vált a 9 hónapos próbafolyamat során. A darabot 2006 márciusában mutattuk be, s októberig 11 előadást élt meg. A pécsi egyetemi fesztiválon látványdíjjal jutalmazták, meghívást kapunk Kazincbarcikára, valamint felléptünk a szegedi Régi Zsinagóga őszi programjában.
2006 őszén összművészeti kísérletekbe fogtunk, s három Élőszoba est során a képzőművészet, a tánc, a zene, az irodalom és a színház lehetséges kapcsolatait kutattuk. 2006 őszén Moliére Mizantrópjának nyomán saját új produkció próbáit kezdtük el. Zenés mozgásszínházi előadásunk addig talán a legkiforrottabb munkánk volt/lett volna.
2007 - A Mizantróppal a társulat meghívást kapott a portugáliai Vila Real de Santo Antonio-ba egy nemzetközi színházi fesztiválra, ahol 2007. március 18-án be is mutattuk az előadást. A hazai premierre azonban már nem került sor, mert a csapat - belső konfliktusok és eltérő szakmai elképzelések okán - szétszéledt, az akkori formáció feloszlott.
2007 tavaszán új csapat verbuválódott, s immár az eggyel fiatalabb egyetemista generációból épült föl a következő társulás. Rakovszky Zsuzsa versei nyomán készült előadásunk Zsiráfivóhely címmel, melynek munkabemutatója szeptember 1-jén volt, a nyári táborunk utolsó napján Tapolca-Diszel Kultúrházában. A premiert pedig novemberben a Színváltások - Egyetemi Színpadok Szemléje fesztiválon tartottuk a Merlin Színházba, majd játszottuk a Sirályban, a Tűzraktérben, és Kazincbarcikán is.
2008 - Közben további lelkes fiatalok érkeztek közénk, akikkel 2008 januárban elkezdtük Paul Foster: Brutus című darabjának színpadra állítását. A bemutatóra március 17-én került sor a Sirályban, a 2. Színváltások fesztiválon. Az ezt követő Budapest Fringe 3.0 fesztiválon pedig a Brutus-szal társulatunk elnyerte a zsűri által legjobbnak talált független színházi műhely díját. A Brutust ezután Nagykanizsán játszottuk, szintén nagy sikerrel, majd újra Budapesten, a Sirályban. Ezt a Tűzraktér, az AKG, a szegedi Thealter fesztivál, Zalamerenye, majd a pécsi nemzetközi egyetemi fesztivál követte. Ez utóbbi eseményen a társulatot a zsűri intenzív színészi jelenlétéért részsítette díjban.
Ebben az évben készítettük el Harold Pinter: Az étellift című egyfelvonásosát, amely a Tűzraktérben és az Artkatakombában került műsorra.
Tervezett új bemutatók
2008 novemberre Jon Fosse: A gyermek;
2009 márciusra Gyros, avagy Rosencrantz és Guildenstern halott
A társulat jelenlegi tagjai:
Béres Miklós, Budai Zsolt, Farkas Kata, Formanek Csaba, Formanek István, Herczog Noémi, Ilyés Lénárd, Kiss Dóra, Kovács Dániel, Lakatos Leila, Móga Piroska, Pokorny Szilárd, Sütő András, Szabó Emese, Szakács Zsuzsa, Szitás Balázs, Szücs-Szabó Máté, Takács Szilvia, Zsugonits Enikő
Akik valaha felléptek-dolgoztak a társulatban:
AJZNER ALIDA színész - Mélységes érzelmek (Mari)
BAKAJSZA GÁBOR színész - A Prospero-szigetek (Ariel), Határország (Angelo), A szerelem írásjegyei (Nádúr), Élőszoba I. (Fiú), Mizantróp (Alceste)
BÉRES MIKLÓS színész - Brutus (Antonius)
BUDAI ZSOLT színész - Zsiráfivóhely (Bástya, Árnyékember, Függönymanó), Visszatérés a Patyomkin páncélosra (matróz)
CSOBÁNKA ZSUZSI színész - Mélységes érzelmek (Mamika)
DEME FRUZSINA színész - Mélységes érzelmek (Pultosnő)
DEME LÁSZLÓ dramaturg - Visszatérés a Patyomkin páncélosra (dramaturg)
DÉNES BALÁZS színész - Mélységes érzelmek (Lajos postás)
ÉLES ESZTER színész - A Prospero-szigetek (Miranda), A szerelem írásjegyei (Nilenda), Élőszoba I. (Lány)
ÉSZAKI TAMÁS színész - Brutus (Antonius)
FARKAS KATA színész - Zsiráfivóhely (Lovacska, Függönymanóné)
FEHÉR ANITA színész - A Prospero-szigetek (Miranda)
FOGARASI ANNA színész, fotós - Mélységes érzelmek (Éva)
FORMANEK CSABA színész, író, rendező, dramaturg, látványtervező - Mélységes érzelmek (író, rendező, Lajos postás), A Prospero-szigetek (Antonio, dramaturg, rendező), Határország (Pál úr, rendező), A szerelem írásjegyei (Soma, író, rendező, látványtervező), Élőszoba I. (Részeges haver, rendező), Élőszoba II. (Festő, rendező), Élőszoba III. (Hermész, rendező), Mizantróp (dramaturg, rendező), Hermész a Senkiföldjén (író, színész, rendező), Zsiráfivóhely (Balim-bo Baru, szöveg, látványtervező, rendező), Brutus (rendező, világosító), Visszatérés a Patyomkin páncélosra (matróz, rendező), Az étellift (rendező)
FORMANEK ISTVÁN színész - Zsiráfivóhely (Bástya, Árnyékember, Függönymanó)
FÖLDI LÁSZLÓ ÁDÁM színész - Mélységes érzelmek (George)
GYIMESI JUDIT színész, látványtervező - Mélységes érzelmek (Micike), A Prospero-szigetek (Mesélő), Határország (Nő), A szerelem írásjegyei (Andelin)
HERCZOG NOÉMI színész - Zsiráfivóhely (Erdőtündér)
IGNÁCZ ÁDÁM zeneszerző, zenész - Élőszoba I.-III., Mizantróp
ILYÉS LÉNÁRD színész - Az étellift (Ben)
KÁRPÁTI PÉTER színész - Visszatérés a Patyomkin páncélosra (matróz)
KIRIZS BETTI színész - Mizantróp (Celiméne)
KISS DÓRA színész - Zsiráfivóhely (Lovacska, Smith szerelme)
KOVÁCS DÁNIEL színész - Zsiráfivóhely (Bástya, Smith), Brutus (Cassius), Visszatérés a Patyomkin páncélosra (Anyácska, matróz)
LAKATOS LEILA jelmeztervező - Visszatérés a Patyomkin páncélosra (jelmez, smink)
LEHOCZKY FRIGYES színész, világosító - A Prospero-szigetek (Caliban), A szerelem írásjegyei (világosító), Mizantróp (Philinte),
MAJOR ANDRÁS színész - Mélységes érzelmek (Sanyi)
MÁNYI MIKLÓS színész - Mélységes érzelmek (Pista)
MÓGA PIROSKA színész - Zsiráfivóhely (technika), Brutus (Portia), Visszatérés a Patyomkin páncélosra (matróz)
OPITZ TAMÁS színész - Mélységes érzelmek (Lajos postás), A Prospero-szigetek (Prospero)
PITA, ANDRÉ színész - Mizantróp (Acaste márki)
POKORNY SZILÁRD színész - Brutus (Stahr)
SEBES JULI színész - A Prospero-szigetek (Gonzalo)
STEFANOVICS PÉTER színész - Mélységes érzelmek (Sanyi)
SÜTŐ ANDRÁS színész - Brutus (Brutus), Visszatérés a Patyomkin páncélosra (matróz), Zsiráfivóhely (Balim-bo Baru)
SZABÓ EMESE színész - Zsiráfivóhely (Királynő), Visszatérés a Patyomkin páncélosra (matróz)
SZABÓ IMOLA színész - Élőszoba II. (Imola), Élőszoba III., (Kalüpszó), Mizantróp (Éliante)
SZAKÁCS ZSUZSA színész - Brutus (Memphis/Cleopatra), Visszatérés a Patyomkin páncélosra (matróz)
SZÁNTÓ RÓBERT FÜL technikus, törzsközönség - Mélységes érzelmek... (zenei szerkesztő, technikus)
SZITÁS BALÁZS színész - Zsiráfivóhely (világosító), Brutus (Cat), Visszatérés a Patyomkin páncélosra (matróz), Az étellift (Gus)
SZÜCS-SZABÓ MÁTÉ színész - Brutus (Caesar), Visszatérés a Patyomkin páncélosra (matróz)
TAKÁCS SZILVIA színész - Zsiráfivóhely (Kőszívű hölgy)
TR.SZABÓ GYÖRGY színész - A szerelem írásjegyei (Apa), Élőszoba III. (Odüsszeusz), Mizantróp (Clitandre márki)
VARGA NÓRA színész - A Prospero-szigetek (Trinculo)
VARGA ZALÁN színész - A Prospero-szigetek (Caliban)
ZSUGONITS ENIKŐ színész - Brutus (Servilia)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése