A Tátika Dráma Klub A kopasz énekesnő-előadása szerethető munka: a maga módján visszafogott, nem akar túl sokat, s azt pedig többé-kevésbé el is éri. Olykor igen erős színészi megvillanások, jól elhelyezett poénok. Kétségtelen, hogy mind szövegmondásban, mind színpadi mozgásban jól jönne némi képzés a csapatnak, de abszolút van itt potenciál, talán ha merészebben, játékosabban közelítenének következő darabjukhoz, még többet dolgoznának... Mint mindig, itt is azon múlik minden, lesz-e 2-3 megszállott lélek, aki űzi-hajtja majd önmagát, a színházat...
A veszprémi Feleselők Színpad két előadása igen magasra tette a lécet. Fegyelmezett és ihletett játékuk közben arra gondoltam, máris megérte megszervezni ezt a szemlét. Náluk éppen azon évek kemény és elszánt munkája látszik meg, amely a tegnapi másik két társulat számára még a jövő feladata. Ács Tamás pedig már valamikor a közelmúltban átlépte azt a határt, ami után talán még nehezebb évek várnak rá: innen, a színpadról, számára már nincs visszaút.
A Vérrokonok Csoport kétórás előadása bőségesen mérte saját idejét, kevésbé volt bőkezű a mesterséget illetően. Hihetetlenül szimpatikus emberek láthattunk, akik számára a színház még ismeretlen terep. Persze nekik is minden esélyük megvan arra, hogy odafigyeléssel, sok munkával, kutatással, fegyelemmel, a szabadság és a kifejezés zamatát majd megízlelve, akár nagyon gyors fejlődést érhessenek el. Mert elszántságuk, összetartásuk - úgy tűnik - erre érdemessé is teszi őket.
Az előadások után gondoskodtunk a kellő fesztiválhangulatról is.
Jelentem, a Színváltások fesztiválon (és bennünk) a hangulat kétségbevonhatatlan jeleikibontakozni látszanak...
Formanek Csaba
(fotók: Bartha Máté, http://diitdesign.uw.hu/)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése