Rafinált egyfelvonásos Harold Pinter Ételliftje. A jól előkészített, morbid csattanón alapuló drámáról ezt írja az ajánló: „a külső események végzetesen összekeverednek a személyiség útvesztőiben. Hétköznapi haláltánc a bohóctréfák nyelvén.” Úgy tűnik, a társulatnak kevéssé sikerült megvalósítania az önmaga elé tűzött célt.
Meg kell jegyezni, hogy Formanek Csaba nagy fába vágta a fejszéjét. Látszólag könnyű a darab külső feltételeit megteremteni, hisz nincs szükség különösebben komoly díszletre, színváltás sincs az egyfelvonásosban. Ugyanakkor a Harold Pinter teremtette szituáció kifejezetten jó színészeket igényelne, olyanokat, akik virtuozitásukkal a vállukon viszik a produkciót. Sajnos ilyen szereplőket nem talált a rendező, az Étellift esetében a szöveg korrekt, „megfelelően átélt” felmondása nem pótolhatja azt a szuggesztiót, amit a kevésbé eseménydús szüzsé igényel, sőt ez inkább csak ront a helyzeten. Nem csodálkozhatunk tehát, ha a játék végére időzített csattanó egyáltalán nem érvényesül, s az egyik bérgyilkos tette a humor mellé semmi hátborzongatót nem visz bele a szituációba. A gyilkos tett lassú felépítésére a szöveg adta lehetőséget sem használja ki a rendezés.
Tetézik ezt az ideiglenes játszóhely rossz körülményei: a hátul ülők csak deréktól felfelé láthatják a színészeket, minduntalan fel kell állniuk, amikor tudni szeretnék, mit csinál Ben (Ilyés Lénárd) vagy Gus (Szitás Balázs), ha ül vagy éppen fekszik. Ehhez járul az a trópusi hőség, amely tovább nehezíti az előadás élvezetét, s amelyet semmiképpen sem lehet az ELTE kebeléből kinőtt alternatív művészcsoport nyakába varrni.
Vetített képeket gyakran alkalmaz rendezéseiben Formanek, most az étellift jelenik meg ilyen formában: a reflektorok lassan elsötétülnek, s a falon zöldes árnyalattal megjelenik a felvonó mozgófilmen, előterében a készülék fölé hajló két szereplő valamelyikével. Az ötlet tetszetős, de mégis úgy tűnik a külső szemlélő számára, mintha a technika látványosságát akarná felhasználni a stáb a figyelem fenntartására, illetve az előadás feldobására. Ez azonban önmagában véve kevés, s így csak azt az érzetet kelti, hogy a szokványos eszközök közül rutinosan vettek elő egy ma igen divatos megoldást.
Habár a produkció összességében sikerületlennek tűnik, nem szabad megfeledkezni arról, hogy Formanek tehetsége még itt is megcsillan olykor-olykor. A probléma leginkább az lehet, hogy túl sokat rendez, sietve, elaprózva a benne rejlő lehetőséget. Talán ahhoz az esetleges elváráshoz igazodik, amely minél többet, minél eredetibbet követel egy feltörekvő alternatív társulattól. Figyelmen kívül hagyja Montaigne figyelmeztetését, hogy a mű, „ha nem emésztjük meg, ha nem válik vérünkké, nem táplál, nem öregbít minket”. Kevesebb, jobban kiérlelt produkcióval talán előbb elérkezne a kiugrás pillanata. Ehhez azonban megfelelő darab, jól kiválasztott színészek, több idő, kevésbé összecsapott rendezés szükséges.
(Harold Pinter: Étellift. Radikális Szabadidő Színház – Tűzraktér. Rendező: Formanek Csaba.)
http://www.mno.hu/portal/584934
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése