Az író és a gyilkosok

Deutsch Andor írása a szegedi Brutus-előadásról. Megjelent az Exstasis című fesztiválújságban.

A cikk a Thealter honlapján>>

Ha színidirektor lennék, ilyen színpadra vágynék. Néhány lámpával megvilágított csupasz fapadló díszletek nélkül, körülötte egy-két sor szék. Nem túl nagy tér: pár lépés a túlsó vége.

Ha esetleg színész lennék, ilyen nézőkre vágynék: a lelkes kíván-csiság, az izgatott várakozás és a barátságos prekoncepciók ritka elegyével átitatott figyelmes és cinikus publikumra.

Ha pedig véletlenül Will Shakespeare volnék, arra vágynék, üljön le végre velem szemben Lady Anna, és beszéljük meg komolyan, felnőtt emberhez illően, hogy mit is gondol igazán Richárdról. Fél tőle? Kíváncsi rá? Igaz, hogy régóta vonzódik hozzá?

Paul Foster darabjában a történelmi figurák, Caesar, Brutus, meg a többiek, fellázadnak a róluk szóló tragédia írója ellen, aki mindenféle morális megfontolásokból át szeretné alakítani a sorsukat: ahogy a műve kívánja. A figurák viszont mást akarnak; ők élnének, ölnének, az író meg kínlódva ír, próbálja visszaragadni a gyeplőt, de hát hogyan is lenne rá képes: túl sok erővel töltötte fel saját szülötteit, akik egyáltalán nem hasonlítanak rá: sokkal határozottabb elképzeléseik vannak magukról, mint neki magáról.

A csupasz tér csupasz marad. A játék célja nem az, hogy megelevenedjék rajta az antik Róma vagy egy rendetlen írószoba. Hanem, hogy arra emlékeztessen, nem vagyunk sehol, vagy akárhol vagyunk, a színpad színpadot ábrázol, és amennyit mutat, annyi az értelme. Az író fejében járunk – vele együtt. Küszködik a szereplőivel, nézi őket, és úgy tesz, mintha nem tudná, ő is szereplő – őt a nézők nézik, akiket szintén mások nézhetnek, miközben ők is egy produkció szereplői.

A színpadon, színpadról való filozofálás könnyen szül közhelyeket, amelyek ellen kétféleképpen védekezhetnek az előadások: nagy ívben kikerülik őket, vagy belegyalogolnak a közepükbe. Ezúttal az utóbbi valósul meg, a társulat nem fél komoly energiákat bevetni azért, hogy újravizsgáljon régi kérdéseket, és szerencsére nem a válasz elérése a cél. Inkább a lehetőség, hogy játsszanak vele, kipróbálják, mi az, amit tudnak, és mi az, amit nem. Kipróbálják, milyen csodálatos hely a csupasz fapadló, milyen nagyszerű, ha lelkes emberek ülik körül, és ők komolyan, sorról sorra kérdezgetni kezdenek egy színdarabot.