Még egy kritika a szegedi Brutusról

Történelem mint átváltoztathatóság lehetetlensége/lehetősége

(az eredeti cikk az artstab.hu oldalon >>)

fotó: Hülber László

Radikális Szabadidő Színház (Budapest) Brutus előadása kétszer futott a második napon. (Paul Foster művét játszották.) A helyszín a JATE klub volt. Az ELTE egyetemi színpadaként működő társulata, integrálta magát a szintén egyetemi klub tereibe. A fiatal színészek radikálisan akarnak színházat csinálni, mégpedig újat.

A helyszínt sajátos módon fel- és kihasználták, mivel a teremben négy mikrofonállványt láthattunk, amit piros fonál vett körbe. A közönség körben ült, vagyis azon kívül, a felfeszített zsinegen kívül. Belül pedig zajlottak az események. A zsineg keretet adott, hogy létrehozhassa a színpadi teret, az események helyszínét. Mindenki ismerhette a darab történetét: vagyis hogyan ölték meg Caesart. Itt viszont más a helyzet, a darabban szereplő író célja, megváltoztatni a lehetetlent, vagyis hogyan lehetne elkerülni Caesar halálát, vagy legalábbis azt, hogy ne Brutus tegye. Felvonulnak előttünk a történelmi alakok: Cleopatra, Caesar, Brutus, Brutus anyja és Cassius, akik történetükhöz méltóan lázadnak és viselkednek. A kissé mániákus írónak fájdalmasként hathat az, hogy a tényeket csak úgy nem lehet megváltoztatni, nem lehet büntetlenül átírni dolgokat, mert a darab szereplői önműködővé válnak és lázadnak a tényeket megváltoztatni akaró drámaíró – Cat – ellen.

A darab kereteket vonultat föl: két folyamat zajlik egy időben: a történelem és annak írása. A tény és a képzelet, a megváltoztathatóságának vágya. Az író, aki megpróbálja ezt az újraírást a jelenben, de újraéli a történelmet. Abszurd szituációkat kapunk, melyet maga az írás és a színház termel ki.

fotó: Hülber László

A közönség egy ponton túl megszűnik közönség lenni, vagy legalábbis átalakul: mi vagyunk Róma népe, akinek a kezébe kés kerül, és mi bamba népként elfogadjuk a nekünk nyújtott (műanyag) kardot, ezáltal a dráma és történelem részei leszünk, és nem kívülállók. Tér és idő összeolvad a színház koncepciójában, mert a darab magáról a színházcsinálásról is szól. Memphis, a drámaíró barátnője a „jelenben” egy színésznő, ráadásul zajlik a drámaírás közben a megvalósult darab is.

Brutus némajátéka, non-verbális játékai és mozgásának színházi kifejezőereje erőteljes és hatásos, többet mond, mint maga a szó. Ez azonban nemcsak nála található meg, hanem más jeleneteknél is.

Egy lendületes és akcióval teli darab, amely egy percre sem hagyja nyugodni az elmét. A színházi megoldások terén a rendezőt, Formanek Csabát csak dicsérni lehet és csak annyit mondani, hogy így tovább, csak radikálisan.

Bajnóczi Eszter