Az október 23 és 26 között zajló VII. Nemzetközi Egyetemi Színjátszó Fesztiválon 11 versenyelőadás között 1 különdíjat és 4 díjat osztott ki a zsűri (Bérczes László és Béres László).
A pécsi mustrán az improvizatív játékért különdíjat kapott a Szívek és szarvak című előadás, a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem hallgatóinak munkája. Látványvilágáért díjazta a zsűri a litván Vilniuszi Egyetemi Színházat Kápolna B című előadásáért. A Szegedi Egyetemi Színház Kell egy csapat című darabjának rendezője, főszereplője, mindenese, Czene Zoltán alkotói díjban részesült. A legkiemelkedőbb előadás díját a belgrádi Branko Krsmanovich Akadémiai Színház érdemelte ki Különóra című előadásáért.
A zsűri díjat adott a Radikális Szabadidő Színház társulatának is a Brutusban nyújtott intenzív színészi jelenlétért.
A fesztivál programja: http://www.jesz.pte.hu/feszt2008.html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése