Közép 2-20

alternatív rock
március 18. kedd, 23.00, Kuplung (Király u. 46.)

Tossenberger Tamás-ének
Csuka Botond-gitár
Zsidi Roland-gitár
Szigeti György-basszusgitár
Klausz Péter-dob


2004 októbere volt az a vízválasztó, ami áttörést jelentett a gondolatok és a tettek között, és Kaposváron megalakult a Redrum zenekar. Eleinte egy szoba is megtette próbateremnek, alig hallottuk egymást a próbákon, mi voltunk minden idők leghalkabb zenekara!:) Az eredeti felállást Csuka Botond (20)–gitár, Zsidi Roland (20)–gitár, Szigeti György (20)–basszusgitár, Molnár András (20)–ének alkotta. A dobos poszton többszöri cserék után az ütőket Svidrán Ádám (19) vette magához a 2005-ös esztendő elején.

Hozzávetőleg egy évig élt ez az ötös, amikor a névváltoztatás után a Közép2-20 nevet vette fel a csapat. 2006 márciusában a mikrofon került új kezekbe: Tossenberger Tamás (20) csatlakozott az együtteshez. Ebben a formációban több ízben is felléptünk Kaposváron, illetve 2007 áprilisában elkészítettük első demófelvételünket „No more silent music!” címmel.

Tavaly szeptembertől Budapestre tette át székhelyét a zenekar, így eddigi dobosunktól, Ádámtól –földrajzi okokból-meg kellett válnunk. Ismét változott tehát a dob szekció felelősének személye, Klausz Péter (20) lett az új bandatag.

Azóta volt szerencsénk több alkalommal is fellépni Pest különböző klubjaiban, rendre jó hangulatú koncerteket adva.

Zenénkre jellemzőek a szépirodalmi jellegű szövegek, a lendületes és líraibb hangvételhez idomuló tempójú számok egyaránt. Ha skatulyát kell választani, akkor az alternatív rock kategóriába sorolnánk be a zenénket.

Elérhetőség: www.myspace.com/kozep220

Nincsenek megjegyzések: