Színváltások 2. - Sajtóanyag

Hosszú évek óta nem történt valódi kísérlet arra, hogy az egykor legendás Egyetemi Színpad újraéledjen. Tavaly novemberben a Színváltások fesztivált azért hoztuk létre, hogy az 50 éves jubileum egyúttal egy új időszámítás kezdete is legyen. Az összefogás szimbolikus is volt: az ELTE rektora, Hudecz Ferenc mellett védnökként Jordán Tamás is kezdeményezésünk mögé állt.

És most itt a második forduló: újabb három nap a Sirályban, amikor kipróbáljuk, milyen lenne, ha létezne ma az Egyetemi Színpad. Ami azonban nem hívható életre légüres térben, sem pedig zártkörűen. Látnunk és láttatnunk kell, kik azok, akik az egyetemi színjátszást ma ténylegesen gyakorolják. És hogy hogyan teszik ezt, mit képviselnek, mit gondolnak a világról, saját magukról. A feltámasztandó Egyetemi Színpadnak olyan helynek kell lennie, ahol megtanulunk beszélni közös dolgainkról, és megtanuljuk együtt intézni azokat; ahol a jövő értelmisége minden tekintetben felkészülhet arra, amit hamarosan vagy máris a társadalomban kell elvégeznie.

A Színváltások erről az alkotó párbeszédről szól. És nem díjak odaítéléséről, vagy szakmai vélemények kicsikarásáról. Mi, akik az ELTÉ-n évek óta színházi csoportokat vezetünk, felismertük annak szükségességét, hogy összegyűjtsük mindazokat, akik intézményi, korosztályi vagy szellemi kötődésük révén ide sorolhatók, és kitartó munkával hozzák létre együtteseiket, színvonalas produkcióikat.

Mindennek feltérképezése egy-két fesztivál során nem sikerülhet. Valójában egy folyamatosan működő intézmény feladata lenne ez. Amíg ilyen nincs: fesztiválozunk, „színváltókként” mi is az alternatív kultúra jelmezeit öltjük magunkra, és várjuk, hogy végre valódi néven nevezhessük magunkat.

A Színváltások 2. programjában 6 színházi csoport, 3 filmes műhely, 3 zenekar, 2 irodalmi kör és 1 fotográfus mutatkozik be munkáival. Vendégül látjuk a veszprémi Feleselők Színpadot és a debreceni KonzervArtaudriumot,akik évek óta az egyetemi színjátszás élvonalát képviselik. Tavalyi előadásaik ismételése mellett új bemutatókkal jelentkezik két ELTÉ-s csoport (Ars Gaudendi Gratia, Radikális Szabadidő Színház), és itt lesznek még a különböző egyetemi társulatokban már bizonyított „veterán” színjátszók új formációi (Kvázi Kollektíva, Münchhausen báró utazó színháza). Az ingyenesen látogatható fesztiválon a közönség találkozhat abszurd drámával, varietével, mozgás- és vizuális színházzal, komédiával, világirodalmi kollázzsal és interaktív felolvasóesttel. A színházi események mellett rövidfilmek, rock- és jazz koncertek színesítik a programot, és kínálnak betekintést a társművészetekbe. A kaposvári Hernyák Kristóf Járt ösvények című fotókiállítása is megtekinthető lesz a helyszínen.

A fesztiválról ismét online napló készül lelkes egyetemisták tollából. (http://szinvaltasok.blogspot.com/)

A rendezvényt az ELTE EHÖK, az ELTE Rektori Hivatala és a Városi Színház támogatja.

Részletes program>>

A szervezők nevében:

Formanek Csaba
Radikális Szabadidő Színház
formanek.csaba@gmail.com
70/317-80-55

Nincsenek megjegyzések: